Futómű állítás

Talán nem is gondolná, hogy mennyire fontos gépkocsija futóművének megfelelő beállítása!

A járművek futómű alkatrészeit , illetve kerekeit közlekedés közben különböző behatások, sérülések érik a megtett kilométerek alatt. Ezek következtében megváltozik a futómű geometriája, kerékdőlése - után futása, összetartása.


Így a biztonságos közlekedés érdekében elengedhetetlen a futómű ellenőrzése illetve beállítása.


A rossz futóművel rendelkező autó vezetése fárasztó és nem biztonságos, mivel állandó kormánykorrigálást, figyelmet igényel menet közben. A rossz futómű beállítás a gömbfejeket, kerék csapágyakat, felfüggesztéseket, a lengéscsillapítókat erősebben igénybe veszi, terheli.

Ezzel együtt jelentősen rontja a gépkocsi egyenes futását, egyszersmind növeli az üzemeltetési költségeket. Például így gépkocsijának drága abroncsai is nem megfelelően kophatnak el.  

A mai korszerű gépkocsiknak az első és hátsó futóműve is állítható – kivétel a merev hátsóhíddal ellátott gépkocsi.

A hátsó futómű beállítása ugyanolyan fontos, mint az első tengelyen történő állítás, mert ennek hiányában gumikopás, elhúzás, túl vagy alul kormányzás érezhető.

Ezért javasoljuk évente egyszer – használattól függően 10.000 - 15.000 kilométerenként a futómű állítását, illetve a futómű alsó átvizsgálását.

Tapasztalataink alapján, ezeken az időszakos vizsgálatokon így több egyéb hibát is feltárunk. Láthatóvá válnak a rejtett hibák pl. olajfolyás, fékcső repedezés, kipufogó, féltengely gumiharangok állapota, stb.

Az időben elvégzett átvizsgálás növeli az üzembiztonságot, csökkenti az üzemeltetési költséget, és meghosszabbítja a többi kapcsolódó alkatrész élettartamát.

  • Kopogó hang

  • Kanyarodásnál visító gumik zaja

  • Gumik széleinek rendellenes kopása

  • Kormányrázás 60 km-től 120 km-ig vagy efelett

  • Fékezésnél kormányrázás

  • Búgó, morgó hang a kerekek felől

  • Kis ívű kanyarodásnál túl nagy kormányerő (nehéz tekerni a kormányt)

  • Nyomvályúra túl érzékenyen reagál a gépkocsi (kivétel a gyári gumiméretektől való eltérés vagy a túl nagy ET szám)

  • Túl erősen félrehúz, az autó-kanyarodásnál a kormány nem elég intenzíven tekeredik vissza.

 

Amennyiben a fenti tüneteket észleli gépkocsiján, keressen fel bennünket!

 


Főoldal
Supra-Trend, partnereink